Betegségek

Ismét a téli depresszióról

Mostanában esedékes, hogy foglalkozzunk vele. Az elkövetkező hetekben, hónapokban tapasztalhatjuk meg enyhébb, vagy erőteljesebb jelentkezését a téli depressziónak.

Az, hogy az évszakok hatással vannak hangulatunkra, közérzetünkre, aktivitási szintünkre, gondolatainkra, jól ismert, általános jelenség. Ez az évszaki hullámzás kinél-kinél eltérő mértékben jelentkezhet. Az adott élethelyzet is befolyással van a tünetek mértékére. Néha azonban értetlenül állunk előtte, mert úgy érezzük, aktuális élethelyzetünk nem indokolja a tünetek jelentkezését.

Amikor a téli depresszióról gondolkodom, két kép is asszociálódik bennem a témához. Az egyik a téli álmot alvó állatok képe. A másik kép a múlt század elejébe vezet vissza. Akkoriban, – mikor még mesterséges fényforrások nem nyújtották meg a napunkat, – természetes volt a pihenés a sötétség beálltával. A természet szintén visszahúzódott, a mezőgazdasági munkák elfogytak. A tél a pihenés, a regeneráció, az energia gyűjtésének időszaka volt.

Ma, – különösen városi környezetben, – a különböző évszakokban alig térnek el feladataink, alig változik az életmódunk. A világítás és az elektronikus média elterjedése korlátlan lehetőséget kínál számunkra, hogy éljünk, – és visszaéljünk – szervezetünk tartalékaival.

 

A téli depresszió enyhébb formáit különböző kutatások 10-15 %-ra, súlyosabb formáit 2-5%-ra teszik. A tünetek megjelenése és súlyossága fokozódik az Egyenlítőtől távolodva, ahol a téli hónapokban a természetes napfény mennyisége a legkevesebb. Európában Izland, a skandináv és balti államok lakói a leginkább érintettek.

big_2ad2664162c5c484decc6116bbcb40ed

A tünetek meglehetősen kiterjedtek lehetnek.

borús hangulat mellett jellemző a megnövekedett alvásigény, amely mégsem eredményez friss ébredést.

Gyakori a fokozott szénhidrát bevitel szükséglete, a nassolás, „csokoládé függőség”, ami hízáshoz vezet.

Hasi-és gerincpanaszok társulhatnak a téli depresszióhoz.

Jellemző az immunrendszer gyengesége, a gyakori fertőzéses megbetegedések.

Beszűkül az érdeklődés, a társas kapcsolatok iránti igény. A partner iránti érdeklődés, szexuális aktivitás szintén csökkenhet, párkapcsolati feszültségek jelentkezhetnek.

Csökkenhet a munka teljesítmény, koncentrálási nehézségek léphetnek fel.

 Feszültségek, érzelmi zavarok jelentkezhetnek. Különösen jellemző ez Karácsony környékén, amikor környezetünkhöz, családunkhoz fűződő érzelmeik nagy hangsúllyal jelennek meg, mintegy nagyító alá kerülnek magunk és a környezetünk számára is.

 

Mi okozza a téli depressziót?

Különböző nézetek láttak napvilágot ezzel kapcsolatban.Egyértelműnek látszik a természetes fény hiányának a szerepe.

A természetes fény képes meggátolni szervezetünkben a melatonoin nevű hormon túltermelődését.

Ezen múködés hátterében az elmúlt években az idegsejtek egy csoportját, az ú. n. suprachiasmatic nucleus-t (SCN) azonosították a biológiai óra, az alvás-ébrenlét ciklus esetleges irányítójaként. Ez az idegsejt csoport a látórendszer egyik részéhez közel található, és feltételezik, hogy e pozíció révén hangolja össze a külső fényviszonyok változásait belső világunkkal. Az SCN a fényviszonyokról nyert információt aztán bonyolult útvonalon egy kicsi mirigyhez, az ú. n. tobozmirigyhez szállítja. A tobozmirigy felelős a melatonin kiválasztásáért.

A fény hiányában túltermelődő  melatonin depressziós tüneteket vált ki.

v3

Mit tegyünk, ha felismerjük magunkon, környezetünkben a téli depresszió jeleit?

Minél több időt töltsünk a szabadban, különösen napsütéses órákban. Sétáljunk, sportoljunk szabad levegőn.

Fizikai aktivitással helyettesítsük a TV és a számítógép előtt töltött órákat.

Fordítsunk fokozott figyelmet étkezésünkre. fogyasszunk sok vitamint, zöldséget.

A feszültségek jól oldhatók relaxációs technikákkal. Keressük meg a hozzánk közel álló módszert / autogén tréning, jóga, meditatív technikák/.

Amennyiben a tünetek kifejezettebbek, érdemes szakemberhez fordulni.

Gyógynövények / orbáncfű készítmények, gyömbér tea/  hatásosak lehetnek. Gyógyszeres terápiaként az antidepresszánsok, – ezen belül is a szerotonin visszavételét gátló – gyógyszerek alkalmazhatók.

Visszatérő panaszok esetén már a tünetek jelentkezése előtt érdemes elkezdeni a beavatkozást.

 

Címkék

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back to top button
Close