A függőségeknek erre a típusára az utóbbi évtizedben terelődött nagyobb figyelem. Jellemzője nem annyira a másik iránti túláradó szeretet, szerelem, sokkal inkább a minden mértéken és ésszerű határon túli ragaszkodás.
A kapcsolaton belüli erőszak, az alkohol-és drogfüggő családtaggal való több éves küzdelem, a szülőről történő leszakadásra és az önálló életvitelre való képesség hiánya, a kapcsolaton belüli „megmentő” / altruista/ szerepkör, a gyerek elengedésére való képtelenség mind olyan jelenségek, melyek hátterében a kapcsolatfüggőség rendszerint fellelhető.
A függő személy önmagát kizárólag, mint a kapcsolat részét definiálja, nem érzi a határt önmaga, és a másik fél között. Önmagáról alkotott képét, önértékelését, véleményét, tetteit gyakran a másik féllel összefüggésben értékeli. Énképében meghatározó a partner és a külvilág véleménye. Hibáiért, sikertelenségeiért, kialakult betegségeiért a másik felet hibáztatja. Kész magyarázattal rendelkezik arra nézve, hogy a másikkal való kapcsolat miért nem változtatható, feladható, milyen veszélyt jelentene a másik félre nézve a kapcsolat megszűnése.
A kapcsolatfüggő személy viselkedése egyszer erőszakos és manipulatív, máskor önmagát feladó és alárendelődő. Minden eszközzel igyekszik a másikat benntartani a kapcsolatban, és rávenni őt az általa helyesnek ítélt viselkedésre. Érzelmeit sokáig elfolytja, igyekszik eltitkolni, majd ezek nagy erővel, vádaskodások közepette törnek felszínre. Jellemző a fellángoló féltékenység is. Gyakran látható, hogy a függő kapcsolatban élők körül légüres tér alakul ki. Eltávolodnak a barátok, ismerősök, megszűnnek a korábbi hobbik.
A társ- és kapcsolatfüggők családi életét sok feszültség, indulat jellemzi. A család többi tagját a viselkedés küzdelemre, vagy menekülésre készteti. A gyermekek gyakran bevonódnak, eszközzé válhatnak a szülőpár harcában.
A kapcsolatfüggőség egy szorongásos jelenség. Az érintett retteg a kapcsolat elvesztésétől, az egyedül maradástól. Az érintett azt várja párjától, amit egy kisgyerek kaphat a szüleitől. Állandó, fokozott figyelmet, gondoskodást, biztonságot, visszajelzést, megerősítést.
A kapcsolatfüggőség gyakran társul egyéb szorongásos betegségekkel / pánikbetegség, fóbiák, kényszerbetegség/, vagy különböző típusú személyiségzavarokkal.
A jelenség hátterében a biztonságos kapcsolat kialakulásának gyermekkori sérülése szerepel. Ebből a szempontból az első 3 év meghatározó időszak. Egészséges fejlődés során a kisgyermek kezdetben szimbiotikus egységet él meg az anyjával. Lassan képessé válik a z anyától való távolság elviselésére, a szeparációra. A kamaszkorban az önállósodás folyamata nagy lendületet kap. Ennek lezárulásával alakul ki az autonóm, független személyiség, aki már képes szabad együttműködésen alapuló, egyenrangú kapcsolatra.
Ha ez a folyamat valamilyen okból sérül, ez biztonságvesztést, a másik személyhez történő görcsös ragaszkodást, irreális elvárásokat eredményezhet.
A jelenség felismerése még nem tesz képessé a változtatásra. Ki-ki láthatja, hogy párjával, szülőjével, gyermekével való kapcsolata a függőség jegyeit mutatja, mégis tehetetlenül vergődik a szélsőséges érzelmek és indulatok örvényében. A megoldást a személyiség érése, fejlődése jelenti, melynek során az érintett késessé válik a hiányosságok pótlására, a biztonságos énhatárok kiépítésére, stabil énkép megalkotására és egyenrangú autonóm párkapcsolat kialakítására.
A fejlődésben pszichoterápiás szakember segítséget nyújthat, akár egyéni, akár pár-, vagy családterápia keretei között.
