Kognitív- és viselkedésterápia
A ma már világszerte elterjedt terápiás módszer kialakulásának kezdete az 50-es évek végére tehető. A viselkedésterápia és a kognitív terápia önálló tudományágként és terápiás gyakorlatként formálódott, majd a 70-es években a kettő fúziójaként egységes elméleti rendszer és terápiás gyakorlat alakult ki.
A viselkedés / behavior/ terápiás módszer a tanuláselméletekre épül. Megalapozója Joseph Wolpe volt, aki a tanult, hibás viselkedésmódok elemzésével, viselkedésterápiás sémák kidolgozásával fektette le a terápia elméleti alapjait. Elméletének alaptétele, hogy a kóros viselkedés kialakulásában meghatározó szerepe van a hibás tapasztalatoknak és tanulásnak. Egy külső inger és egy reakció véletlenszerű egybeesése során rögzülhet az ingerre adott válasz, és ez a későbbiekben automatikusan megjelenik. Egymástól távoli ingerek és reakciók kapcsolódhatnak ilyen módon egymáshoz hosszútávra. / pl. egy vihar során átélt erős fejfájás, egy magasban megtapasztalt szédülés, egy színházi előadáson átélt hányinger, stb./
A következő évtizedekben az elmélet egyre komplexebb helyzetek, viselkedésmódok elemzésére és kezelésre alkalmas sémákkal bővült.
A kognitív terápia megalkotói Albert Ellis és Aaron T. Beck voltak, a 60-as évektől kezdődően. Elméletük arra a feltevésre épült, hogy az egyén érzései, gondolatai és viselkedése egymással szoros összefüggésben állnak. A lelki zavarok hátterében hibásan beépült, rögzült mentális tartalmak, un. kogníciók állnak. Ezek a hiedelmek fogják a későbbiekben meghatározni az érintett viszonyát, viselkedését egy adott helyzethez, kapcsolati történéshez, az őt körülvevő valóságot ezek alapján a hibás tartalmak alapján strukturálja. Az egyén reakcióját, viselkedését tehát nem a külső körülmények, hanem ezek belső reprezentációja, értelmezése fogja meghatározni.
Beck szintézisbe hozta a többféle kognitív irányzatot /tanuláselmélet, személyiségfejlődés, szocializáció/. Elméletét kezdetben a depresszió kezelésére alkalmazta, a későbbiekben kiterjesztette a szorongásos zavarok és a személyiségzavarok, evészavarok és egyéb patológiák terápiájára is. Feltételezte, hogy ezekben a zavarokban hibás információ feldolgozási folyamat történik, ezáltal a valóság értelmezése visszatérően torzításokat szenved. Beck megalkotta a kognitív triász fogalmát.
E három jellegzetes gondolkodási minta a következő:
· Automatikus negatív gondolatok / váratlanul, előzmények nélkül jelenik meg, nem irányított gondolkodási folyamat végterméke, a kiváltó eseményhez olyan módon kapcsolódik, mintha közvetlen összefüggésben állna azzal/.
· Rendszerezetten fellépő logikai hibák / nem igazolható összefüggések érvényre jutása, a tapasztalatok szélsőségekbe rendezése – „jó-rossz”, „fehér-fekete” kategorizálás, a negatív történések iránti szelektív érzékelés, stb.
· Depressziót generáló kognitív sémák / semmire nem vagyok alkalmas, nem vagyok szerethető, soha nem fogok párt találni, stb/.
A kognitív-viselkedésterapeuták törekvése, hogy támogassák pacienseiket a hibás, torzított gondolkodási folyamatok felismerésében. A diagnosztikus szakaszban segítenek az automatikus gondolatok beazonosításában, tudatossá válásában, rámutatnak a kognitív torzításokra, a depressziót generáló sémákra. Ezt követi a hibás gondolati tartalmak korrekciója, jelentésük módosítása, az adaptívabb gondolati struktúra kiépítése, reálisabb helyzetkép megalkotása. A folyamat során a kognitív-behavior terápiás technikák széles repertoárja alkalmazható.
Ez a terápiás módszer jellemzően rövid terápia, 10-20 közötti ülésszámmal. A terápiás folyamat, – szemben a feltáró terápiás módszerekkel, – döntően a jelenre, az aktuális problémára összpontosít, a tünetekre fókuszál. Emellett kitér azonban a tünetek kialakulásának okaira, az ezeket fenntartó tényezőkre is.
