Ősi, alapvető, az emberi léthez kapcsolódó érzelem. Mire felnövünk, már jól ismerjük a jelenséget saját érzéseinkből, és a felénk áramló megnyilvánulásokból, filmekből, irodalmi alkotásokból egyaránt.
A féltékenység megnyilvánulási módja, mértéke, iránya eltérő lehet személyenként, sőt egy adott ember élete során, egy adott kapcsolaton belül is változhat. A féltékenység lehet egy enyhe fuvallat, – amely megérint, és továbbáll, – és lehet egy mindent megbénító, romboló, – akár gyilkos – indulat. A féltékeny reakciók nagysága egyenesen arányos a kiszolgáltatottság, függőség érzésével.
A féltékenységhez mindig legalább három ember kell.
Az irigységet megélhetjük egy emberrel kapcsolatban, ha úgy érezzük, ő valamit birtokol, amire mi hiába vágyunk. Irigyelhetjük a másik szépségét, személyiségét, intelligenciáját, életkorát, de autóját, párját, származását, stb. a sor végtelenségig folytatható. Az irigység egy dühödt érzés, amivel elkívánjuk azt, ami a másé.
A féltékenység attól való félelem, hogy elveszthetem, aki az enyém, vagy akire nagyon vágyom, mert egy harmadik személy erősebbnek, sikeresebbnek, vonzóbbnak bizonyul nálam.
Ha a féltékenység elharapódzik, minden mást háttérbe szorít. Nehézzé válhat teljesíteni a munkahelyen, ellátni az otthoni teendőket, pihenni, kikapcsolódni. Annak, aki ebben szenved, beszűkül a tudata, nehezére esik másra koncentrálni. Intenzív fantáziálás segítségével próbálja megjeleníteni társa, szerelme hűtlenségét. Később ezeket a fantáziákat, mint valós, megtörtént eseményeket kérheti számon párján.
A féltékeny ember nyomozásba kezd. Átkutatja párja személyes tárgyait, zsebeit, telefonját, levelezését, lesi minden mozdulatát, bizonyítékot keresve a hűtlenség tényére. Magánnyomozó irodák prosperálnak a féltékeny emberek megbízásaiból.
A féltékenység tárgya lehet múltbéli kapcsolat, az utcán szembe jövő, vagy egy újságban látható „rivális”, híresség, főnök, munkatárs, barát, de akár a pár közös gyermeke is.
A féltékenység idővel megmérgezi a pár kapcsolatát. Lefojtott feszültség, majd kirobbanó szemrehányások, gyanúsítások, vádak hullámázásában élnek. Indulat, fizikai erőszak, ismételt szakítások, majd békülések jellemezhetik a pár kapcsolatát. Életterük könnyen közös otthonukra szűkülhet. Megszűnnek a baráti kapcsolatok, – hisz ott is mindig akad valaki, aki a féltékenység tárgya lehet. Már nem mennek ki az utcára, vagy egy moziba, kerülve a konfliktus forrását.
A féltékeny tag minden erőfeszítése arra irányulhat, hogy párja szabadságát korlátozza. A férj nem engedi dolgozni feleségét, a féltékeny feleség pedig nem engedi el párját egy futballmeccsre, vagy baráti találkozóra.
A féltékenységben szorongást, félelmet, gyanakvást, bizalmatlanságot élünk meg. A gondolat, hogy – akár ha csak fantáziában is, – alul maradtunk egy harmadik személlyel vívott versengésben, a szégyen, a kudarc, a megalázottság érzését kelti. A szégyenérzet tovább rombolja az énképet, önbizalmat, a vesztes, gyenge, alkalmatlan szerepét kínálva az érintettnek. Ez pedig – örvényszerűen, – ismét a féltékenység erősödéséhez vezet.
Tapasztalhatjuk, hogy a féltékeny ember igyekszik eltitkolni párja elől gyanakvással teli fantáziáit, igyekezve elkerülni a megszégyenülést. Amikor pedig nem tudja már belül tartani, hatalmas erővel tör felszínre az aggodalom.
Sok hasonlóságot találhatunk tehát a féltékeny emberek viselkedésében. Vannak azonban jelentős különbségek is.
A féltékeny férfiak és nők
Eltérő az, ahogy a férfiak és a nők megélik a féltékenységet.A férfiak elsősorban a szexuális hűtlenséget jelenítik meg félelmeikben, az képezi félelmeik, fantáziáik tárgyát. A nők sokkal inkább az érzelmi elhagyástól, megcsalástól rettegnek.
A férfiak heves indulattal, agresszióval reagálnak a feltételezett hűtlenségre.
A nők inkább bezárulnak, depresszióssá, álmatlanná, étvágytalanná válnak, gyászolnak, akár bele is betegszenek az érzéseikbe.
A férfiak inkább magukhoz láncolják párjukat, a nők gyakran eltaszítják maguktól, ezzel igyekezve megszabadulni a kínzó érzésektől.
A férfiak a partnerüket vádolják és leértékelik, – ezzel igyekezve távol tartani a személyes megalázottság, kudarc érzetét.
A nők sokkal inkább a saját alkalmatlanságukat, vereségüket élik át a féltékenység során.
A féltékenység változása
A féltékenység mértéke változhat egy adott kapcsolaton belül is. Vannak élethelyzetek, melyek „kedveznek” megjelenésének.
A kapcsolat kezdetén, mikor még nem tudjuk, mire számíthatunk a partnerünktől, erőteljesebben jelentkezhetnek.
A nők számára a terhességgel együtt járó testi- és lelki változást kísérheti fokozódó aggodalom. Később a gyermekkel otthon töltött idő során léphet fel a korlátozottság, kiszolgáltatottság érzése, és ezzel együtt növekvő féltékenység.
A férfiak számára a gyermek születése, – és ezzel törvényszerűen együtt járó, a párkapcsolatban is megjelenő változás,- gyakran a kitaszítottság, mellőzöttség érzését keltve generálhat féltékenységet.
A partner szakmai sikerei, fokozódó elismertsége, népszerűségének fokozódása is hasonlóan hathat.
A munkahelyét elvesztő, a tartósan passzivitásra kárhoztatott ember iriggyé és féltékennyé válhat aktív partnere irányában.
A szexuális aktivitásnak, érdeklődésnek az évek során megmutatkozó csökkenése is okot adhat féltékenységre, az arra hajlamos személynél. A női – és férfi változókor szintén sérülékeny időszak a párok életében.
Egyeseknél a féltékenység érzése végigkíséri az egész életet, másodlagos lelki panaszokat, – depressziót, alkoholizmust – okozva. Ez aztán tovább fokozza az alkalmatlanság érzését. Másoknál azt tapasztaljuk, hogy sikeres szakmai életúttal járó fokozódó önbizalom, a környezet felől megmutatkozó elismerés, a család megtartó ereje, a személyiség érése, jótékonyan hat a féltékenység jelentkezésére, annak intenzitására.
A féltékenység és a partner személye
A féltékeny ember gyakran egyértelműen párját okolja a saját aggodalmai miatt.
Ezzel szemben az tapasztalhatjuk, hogy ez az érzés eltérő intenzitással, de jelentkezik az illető különböző kapcsolataiban. A partner személyisége, viselkedése, – a joggal, okkal felmerülő gyanú, a korábbi érzelmi, vagy szexuális hűtlenségek – természetesen súlyosbíthatják a féltékeny ember aggodalmait.
Az állandó gyanúsításra különbözően reagálhatnak a megvádolt partnerek. Van, aki hosszasan igyekszik bizonyítani ártatlanságát, másokat viszont provokációra sarkall a vádaskodás.
Ha a partner megértően, empatikusan reagál, ha átérzi partnere kínjait, csökkenti a szégyen, a megalázottság érzetét. Ha nem is múlik el örökre a féltékenység, mégis azt tapasztalja a féltékeny ember, hogy érzései fontosak, és megértésre találnak. Legközelebb nem kell a végsőkig titkolnia aggodalmait, bizalma partnere irányában megnőhet.
Mi az oka a féltékenységnek?
A magyarázatot, az okot a különböző pszichológiai iskolák, modellek máshol vélik megtalálni.
Az evolúciós pszichológia viszonylag fiatal tudomány, a ’70-es évek óta fejlődik.
A pszichológiának és a viselkedéstudományoknak a határterületein kutatva, az emberi viselkedés evolúciós gyökereit elemzi. Ezek alapján próbálja megérteni az ember jellemvonásait, indítékait, és azt, hogy ezek milyen szelekciós előnyt jelenthettek az emberi törzsfejlődés során.
A féltékenységre vonatkozó feltevésük a következő: A család, mint egység kifejlődésével a férfinak nap, mint nap küzdenie kell családjáért, ezért bennük fokozatosan kialakult az a mindent elsöprő elemi igény, hogy szeretnének biztosak lenni abban, valóban saját genetikai gyermekükért küzdenek. Hogy ebben biztosak lehessenek, az evolúció során számos tulajdonság fejlődött ki a férfiakban – ezek egyike a féltékenység. A férfiféltékenység evolúciósan tehát elsősorban az apaság bizonyosságának védelmére alakult ki. Ezért is van, hogy a férfiak a szexuális hűtlenségre, vagy ennek veszélyére – reagálnak nagyon élesen. Mindez persze a mélyben dolgozó nyers program, ami a felszínen szerelemként, ragaszkodásként fogalmazódik meg.
A női féltékenység evolúciós gyökere más. A nő a férfit elsősorban érzelmileg tudja magához kötni. Tradicionálisan a nők jobban viselik azt, ha a férjük vagy párjuk félrelép, mint a férfiak fordított esetben. Ennek oka az elmélet szerint az, hogy a nő evolúciós értelemben nem veszít azzal, ha a férfi más nőt is megtermékenyít. Veszély a nőt csak akkor fenyegeti, ha a férfi érzelmileg elpártol tőle, és kötődni kezd egy másik nőhöz. Ekkor ugyanis az utódot a nőnek kell egyedül felnevelnie.
Az evolúciós elmélet „értelmet ad” tehát a féltékenység érzésének, nem magyarázza meg azonban, hogy mi okozza a – mindennapi életben tapasztalható – nagyfokú egyéni eltéréseket.
A párterápiás elméletek azt hangsúlyozzák, hogy a féltékenység jelensége a pár, – és kapcsolatának – együttes terméke, és a terápia is csak a felek közös erőfeszítésén alapulhat.
A többi pszichológiai elmélet döntően az egyében, – és egyén gyermekkori fejlődésében- keresi a magyarázatot a féltékenység mögött meghúzódó személyiség kialakulására.
A felszínen könnyen megragadható jelenség az önbizalomhiány. Ez magyarázatul szolgál arra, ki-ki miért érzi kapcsolatát annyira bizonytalannak, sérülékenynek. Miért gondolja, hogy partnere bármikor kész lecserélni őt egy jobbra, szebbre, okosabbra, stb. Akinek az önértékelése sérült, könnyen lát riválist minden szemben jövőben, és könnyen érzi, hogy alulmarad az összehasonlításban.
Az önértékelés zavara azonban csak a felszín, mely mögött mindig mélyebb sérülések, traumák állnak. Így a féltékenység gyökere a személyes élettörténetben keresendő.
Freud, – akit a modern pszichológia atyjának tekinthetünk, – már hangsúlyozta, hogy a féltékenységnek több, eltérő gyökere lehet. Azt vallotta, hogy a féltékenység alapmodellje a szülők, és a gyermek hármasára épül. A gyermekben lassan tudatosul a tény, hogy kiszorul szülei intim kapcsolatából, hogy van egy része szülei életének, melynek ő sohasem lehet résztvevője. Ezzel egyidejűleg megéli, hogy apja, / vagy anyja/ mindig győzedelmeskedik felette a másik nemért vívott küzdelemben.
A testvérféltékenység, a testvérkapcsolatban megélt, – vélt, vagy valós – alulmaradás a szülők szeretetéért vívott küzdelemben szintén szolgálhat a későbbi partnerféltékenység alapjául.
Emellett Freud hangsúlyozza, hogy a féltékenységnek nem ritkán projekciós háttere van. Az adott fél saját késztetéseit, fantáziáit vetíti ki, és tulajdonítja partnerének. Ezzel megszabadul saját, – maga számára elfogadhatatlan – vágyaitól.
A modern pszichológiai elméletek nagy jelentőséget tulajdonítanak az anya és gyermeke között kialakult kapcsolatnak, az anya részéről megnyilvánuló figyelem, ráhangolódás, gondoskodás, empátia kielégítő, vagy hiányos voltának. Amennyiben ebben a meghatározó, alapvető kapcsolatban zavar lép fel, a gyermek,- majd felnőtt – sérülékenyebbé válik a mindennapi élet sérüléseivel, kudarcaival, traumáival kapcsolatosan. Későbbii kapcsolataiban könnyen szégyent, meg-nemértettséget él át. Gyakran érzi úgy, hogy őt senki nem szereti, és nem is szerette, visszautasították már gyermekkorában, háttérbe szorították vagy súlyosan bántalmazták. Ilyenkor az illető ezeknek a – gyakran nem is tudatos – sérelmeknek az orvoslását várja el a párjától. Valójában azt szeretné, hogy a másik sokkal jobban szeresse, sokkal több figyelmet fordítson rá, és kizárólag vele foglalkozzon.
Ezért is támad fel a féltékenység, ha nem az elvárásának megfelelő viselkedést tapasztal.
A kisgyermekkori lelki sérülések oda is vezethetnek, hogy sérül a meghitt, intim kapcsolat kialakítására, a szeretet érzésére, annak fenntartására való képesség. A másik ember közelsége szorongást, a menekülés vágyát váltja ki. A partner elvesztésétől való félelem, a szeretve levés vágya ismételt közeledést indít be, állandó hullámzást, feszültséget okozva a kapcsolatban. A biztonságos, megnyugtató közelség hiánya könnyen válik a féltékenység feltámadásának forrásává.
A gyógyulás folyamata
Gyakran hosszú út vezet odáig, amíg a féltékeny ember belátja, hogy benne van a hiba, hogy partnerét nem vádolhatja, ha ránéz a szemben jövőre, ha fél órát késik otthonról a megszokott időponthoz képest, ha ismeretlen telefonszám van a telefonjában, stb.
A gyógyulás folyamatának alapját azonban ez a belátás kell, hogy jelentse. Lehetséges, hogy ez a felismerés már önmagában jelentős változást hoz a pár kapcsolatában, elindítva egy átrendeződést.
Máskor a nehéz életszakaszokkal történő közös, sikeres megküzdés erősíti a pár kapcsolatát és a felek biztonságérzetét.
A nyílt, őszinte kommunikáció, a rejtett érzések feltárásának képessége, a kapcsolat intimitásának fokozódása a féltékenység érzését lecsendesíti, a biztonság érzését fokozza.
Vannak esetek azonban, amikor a pár nem tud önmaga úrrá lenni a féltékenység érzésén, amely akár mindkét fél részéről is jelentkezhet, kölcsönös is lehet. A viharos szakításoknak, a „se vele, se nélküle” állapotoknak gyakran van ez a hátterében. A feltörő indulatok akár az érintettek testi épségét is veszélyeztethetik.
Ilyen esetekben lehet terápiás segítséget keresni. Máskor egyénileg születhet meg a döntés, – a visszatérő kapcsolati kudarcok hatására, – hogy külső támogatásra van szükség.
Ma már az interneten a legváltozatosabb módszereket hirdetnek a lelki problémák megoldására. Én most – a pszichoterápiás- és pszichiátriai kezelés keretein belül maradva – röviden kiemelek néhányat az elérhető lehetőségek közül.
A pszichoterápia a szakemberrel történő konzultációt, helyzet felmérést követően, közös megállapodás, – terápiás szerződés – alapján veszi kezdetét. A terápia lehet egyéni, – vagy párterápia.
A párterápia során a terapeuta a pár kapcsolatát, az egymás iránti érzéseket, a nyílt, vagy rejtett-, sokszor tudattalan – motivációkat vizsgálja. Feltárja a családból hozott mintákat, elvárásokat, a féltékenység hátterében álló okokat, fantáziákat. Segíti a feleket az érzéseik megfogalmazásában, az érzelmileg nyíltabb és biztonságosabb kapcsolat kialakításában.
Az egyéni terápia módszerei különbözőek lehetnek.
A feltáró, dinamikus, pszichoanalitikus iskolák a múltbéli élményekre, meghatározó gyermekkori kapcsolatokra, traumákra, ezek talaján kialakuló személyiségsérülésekre, hibás kapcsolati mintákra, irreális elvárásokra koncentrálnak. A terápia folyamata ezek feltárásából és korrekciójából, új kapcsolati minták kialakításából, ezzel egyidejűleg a személyiség fejlődéséből áll.
A csoportterápiás módszerek az élmények megosztásán, közös átélésén és korrekcióján keresztül segítik az érintettet abban, hogy saját érzéseire, viselkedésére, kapcsolódási mintáira nagyobb rálátást szerezzen, ezeket módosítani legyen képes. Pszichodramatikus elemek segíthetik az átélés élményét.
A kognitív- behavior – viselkedésterápiás – módszerek a magatartást, a viselkedés hátterében álló gondolatokat, hibás mintázatokat elemezve érnek el változást. Pacienseiket feladatok adásával segítik a hibás mintázatok meghaladásában.
A relaxációs- imaginatív technikák az ellazulás elsajátításán, belső élmények felszínre hozásán keresztül segíthetik a feszültségek oldódását, a lelki egyensúly visszaállítását. Ezek a technikák önmagukban, vagy egyéb módszereket kiegészítve használhatók.
A pszichoterápia mellett szükséges lehet gyógyszerek adása is. Az erre vonatkozó döntés pszichiáterrel történő konzultáció során érdemes meghozni.
Akár egyénileg, akár párjával, vagy szakember segítségével igyekszik valaki úrrá lenni a féltékenységén, először a belátásnak kell megszületnie, hogy figyelmét nem kifelé, hanem önmagára kell irányítania, magának kell változnia ahhoz, hogy kapcsolata, életminősége változhasson.
A változás során pedig sok türelemre lesz szüksége önmaga és partnere irányában is. Hiszen, ahogy a személyiség fejlődése lassú folyamat, a változása, érése is időt, figyelmet, kitartást kíván.
