A grafománia íráskényszert jelent. Azt az erős, – sokszor leküzdhetetlen – késztetést, hogy valaki gondolatait írásban fogalmazza meg.
Gyakran a köznyelvben is grafománnak minősítik azt, aki sokat, szívesen ír, vagy nagy szépirodalmi munkásságot hagy maga mögött. Az a grafománia azonban, melyet kórosnak, betegesnek minősítünk, több tekintetben eltér ettől.
A kóros grafomániát az írás kényszere hajtja. A gondolatok megosztását egyre fokozódó feszültség, sokszor düh kényszeríti ki. A szöveg megírását követően megkönnyebbülés tapasztalható, míg az újra felgyülemlő gondolatok és feszültségek ismét kikényszerítik az írást.
A grafománok írásai sokszor kuszák, gondolataik csapongóak, átsüt a harag és a feszültség a szövegen, gyakran stílusában, helyesírásában is kívánnivalót hagynak maguk után.
Az írás kényszere sokszor társul a gondolatok megosztásának egyéb szükségletével. Sokan keresik a lehetőséget a szóbeli megnyilvánulási lehetőségekre. Szónokolnak, megbeszéléseken, társas helyzetekben leküzdhetetlen kényszertől vezérelve, vég nélkül öntik véleményüket a körülöttük lévőkre. Rádiós és televíziós „ betelefonálós”műsorok visszatérő, jól ismert szereplői ők.
Korábban a személyes napló írása szolgálhatott a felgyülemlett gondolatok levezetésére. Az internet elterjedésével a grafománia újabb, hatalmas teret nyert. Lehetőség nyílt arra, hogy bárki korlátozás, – és különösebb költségek – nélkül megoszthassa az őt feszítő gondolatokat. A személyes weboldalak és a tematikus portálok mellett a kommentelés is tág teret nyújt a támogató, vagy – még inkább – kritikus – vélemények megosztására.
A gondolatok megosztásának kényszere, – így a grafománia is, – tartalmilag elkülöníthető csoportokban nyilvánul meg. Gyakran tapasztalhatjuk politikai, társadalmi, közéleti, vallásos kérdésekben. Ezekben sokszor szélsőséges, indulatos, az eltérő véleményeket nem toleráló írásokat találunk.
A grafománia hátterében jellegzetes patológiákat, mentális betegségeket láthatunk kirajzolódni. A pszichotikus állapotok, téveszmék, üldöztetéses, – paranoid – tartalmak a szóbeli közlés kényszere mellett gyakran járnak együtt az írásra irányuló leküzdhetetlen nyomással.
A mániáko-depresszív pszichózis mániás szakaszában a gondolatok kusza, parttalan áradását látjuk szóban és írásban egyaránt, – akár a nap 24 órájában.
Személyiségzavarok közül az excentrikus csoportba sorolhatók járnak fokozott közlés kényszerrel.
Paranoid személyiségzavarban az érzékeny, sértődékeny személyiség talaján robban ki visszatérően a másik ember hibáztatása, a vele való ütközés kényszere. A paranoid ember nézeteiben bigott, rugalmatlan, gyakran fanatikus. Máskor megszállott igazságkereső, szintén a gondolatok megosztásának szükségletével.
Borderline / érzelmileg labilis/ személyiségzavarban az énkép labilitása, az érzelmi kiegyensúlyozatlanság, az impulzivitás vezethet grafomán megnyilvánulásokhoz.
Hisztrionikus személyiség szükséglete, hogy állandóan a figyelem középpontjában álljon. Mások elismerése, csodálata alapvető szükséglete, ezt gyakran kiprovokálja, erre szolgálhatnak az írásos közlések is. A teátrális megnyilvánulások az írott tartalmakat is jellemzik. Fokozott igényük van a másoktól érkező reflexiókra, visszajelzésekre, dicséretekre.
A grafomán emberek között különösen magas lehet a narcisztikus személyiségzavarban szenvedők aránya. Ők magukat, – így gondolataikat is, – kivételesnek, különlegesnek tartják. Úgy gondolják, hogy joggal várják el az egész világ csodálatát, feladatuknak tekintik gondolataik népszerűsítését, minél szélesebb körben. Nézeteikben hajthatatlanok, a kritikát nem tűrik. Sokszor elvakult megszállottsággal hirdetik vélt igazukat- írásban is.
Kényszeres személyiségzavarban a merev gondolkodásmód, a tökéletességre törekvés, / perfekcionizmus/ vezethet a vég nélkül ismétlődő íráskényszerhez.
Látható tehát, hogy a grafománia nem egy egységes „kórkép”, inkább egy megnyilvánulási forma, melynek hátterében eltérő személyiség, patológia állhat.
Az, hogy kezelni kell-e a grafomániát, több tényező függvénye.
Amennyiben nyilvánvaló a pszichés betegség a háttérben, akkor kezelni /gyógyszeresen és/vagy pszichoterápiás módszerekkel/ magát az alapbetegséget kell. Igaz ez a pszichotikus állapotokra és a személyiségzavarokra egyaránt.
Fontos szempont lehet, hogy a nyilvánosan megjelent írások mennyire sértik mások érdekeit, személyiségjogait, mennyiben zavaróak a környezetben élők számára.
Ha egy érintett számára a saját íráskényszere válik súlyosan terhessé, korlátozóvá, elvonja őt az élet egyéb kötelezettségeitől, vagy lehetőségeitől, örömeitől, maga kereshet pszichoterápiás segítséget.
