KIÉGÉS – BURNOUT
A fogalmat évtizedek óta ismerjük. Tapasztaljuk szélesebb körű alkalmazását, – ebben a szóhasználatban a kifáradás, kimerülés megfelelőjeként alkalmazzák.
A valódi burnout fogalmát Herbert J. Freudenberger, német pszichoanalitikus alkotta meg, immár 40 éve. Az ő értelmezésében a burnout egy jellegzetes fizikai, mentális és érzelmi területen egyaránt jelentkező, jól körülírható tünet együttes. Az érzelmi kiégés jelenségét azóta sokan vizsgálták, kiterjedt szakirodalma van, és a terápiás lehetőségek száma is gyarapszik.
Freudenberger meghatározása szerint: „A szindróma krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” A jelenséget segítő foglalkozásúak körében, önsegítő közösségek munkatársainál, krízisintervenciós és egészségügyi területen dolgozóknál írta le.
A későbbiekben a jelenséget további területeken is megfigyelték. Jellegzetesen a társadalmi szintű segítő foglalkozások gyakorlói veszélyeztetettek, akik mások érdekében fejtenek ki tartós, intenzív, érzelmileg megterhelő tevékenységet. Jellemzően ilyen foglalkozás a pedagógusé, szociális munkásé, egészségügyi dolgozóké, lelkészeké, pszichológusoké/, de megfigyelték rendőrök, politikusok, médiában és felső vezetői munkakörben dolgozók között is.
A jelenség fő okaként a tartós stresszt, a túlzott megterhelés melletti fokozott felelősséget, az / anyagi és erkölcsi / elismerés, motiváció és visszajelzés hiányát, a személyes fejlődés, karrierlehetőségek korlátozott voltát, az aránytalan adminisztrációs terheket figyelhetjük meg.
A külső körülmények, feltételek mellett meghatározó faktor az érintett személyisége. Ennek már a hivatás megválasztásában is nagy szerep jut.
Schmidbauer 1977-ben írta le a helfer szindrómát, a „kényszeres segítés” tünet együttesét, mely kora gyermekkori sérülés következtében léphet fel. Ennek lényege, hogy a segítő a saját pszichés problémái elől menekül a segítésbe. Mások nehézségeinek kezelése, megoldása, a velük való kényszeres foglalkozás lehetővé teszi az érintett számára, hogy elkerülje a szembesülést saját sérüléseivel, konfliktusaival, vagy a belső üresség érzésével. Ebben az esetben a segítő személyesen érdekelt a segítő-segített viszony fenntartásában. Nem célja a segített önállóságának, autonómiájának támogatása. Belső bizonytalanságát a külső megerősítés, a hasznosság tudata ellensúlyozza. A segítő attitűd kiterjed a magánélet területére is, ellehetetlenítve a szimmetrikus társas- és párkapcsolatok kiépítését.
Az érzelmi kiégés folyamata jellegzetes stádiumokra tagolható. Ezek a következők:
1. Az idealizáció, a lelkesültség, a „megszállottság” időszaka. Nagy energia bevitel, irreális célok kitűzése jellemzi ezt az időszakot.
2. A realizmus fázisában csökken a lelkesültség, a segítő reálisabban látja saját lehetőségeit, képességeit, korlátait, szembesül korábbi céljainak irreális voltával.
3. A kiábrándulás szakaszában elveszik a munka öröme, csökken a motiváció, az empátiás készség, a munka monotonná, rutinszerűvé válik.
4. A frusztráció fázisában a szakember ingerlékennyé válik, megjelennek a fizikai, mentális és pszichés tünetek, a terhelhetőség meredeken csökken.
5. A fásultság időszakában már az élet egyéb területén is nyilvánvaló gondok jelentkeznek. A család, a párkapcsolat, a személyes szféra egyaránt súlyosan megterhelődik. Ez az időszak évekig elhúzódhat, változás, segítség hiányában krónikussá válhat.
A burnout tünetei:
· Fáradtság, kimerültség, alvászavar
· Fizikai tünetek, gyakori betegeskedés megjelenése
· Koncentrációs problémák, memória gondok
· Kényszeres teljesítés és megfelelés a munkahelyen és a magánéletben, a kettő közötti határ megszűnése
· A személyes szükségletek elhanyagolása
· Az empátiás készség csökkenése, ingerült, frusztrált, cinikus viselkedés
· Visszahúzódás a társas kapcsolatokból, közöny, fásultság, túlérzékenység
· Belső üresség érzése, önmagával való azonosság érzésének megszűnése / deperszonalizáció/
· Depresszió, az örömképesség elvesztése, távlati célok eltűnése, destruktív fantáziák megjelenése
· Alacsony önértékelés, csökkenő teljesítmény, az énkép negatív irányú változása
· Másodlagos pszichés jelenségek / alkohol-, gyógyszer-, internet-, drogfüggőség, játékszenvedély, stb. / megjelenése
Az érzelmi kiégés megelőzése és kezelése történhet egyéni és csoportos, munkahelyi keretek között is.
Fontos volna, hogy azokon a munkahelyeken, ahol a kiégés veszélye jelentős, a munkahelyi kultúrába szervesen beilleszkedjen a prevenció, a megelőzés eszköztára. Ilyenek a személyes elismerés és motiváció biztosítása, a túlterheltség, a fokozott stressz oldása, előrejutási, hosszú távú szakmai fejlődési lehetőségek együttes megtervezése, biztosítása. Átgondolt szakmai támogató rendszerek, – stáb- és esetmegbeszélések, szupervízió, továbbképzések, konzultációs lehetőségek – szervezése.
Emellett a veszélyeztetett munkakörben dolgozó maga is sokat tehet a burnout megelőzéséért. Ennek alapját helyzetének tudatosítása jelentheti. Fontos, hogy maga is törekedjen személyes és szakmai fejlődésére. Az önismeret, az önreflexivitás fokozásával, személyes motivációinak tisztázásával elkerülheti a munkakörrel együtt járó kockázatokat. Törekedni kell a munkahelyi- és személyes élettér különválasztására, ebben a helyes arányok megteremtésére, a saját szükségletek kielégítésére.
A tünetek megjelenésekor szükséges mielőbbi lépéseket tenni ezek megszüntetésére. A munkahelyen a kialakult helyzet nyílt kommunikációja sokat segíthet. A felettesek és a kollégák partnerül szegődhetnek a kialakult helyzet megszüntetésében, a stressz, a túlterheltség oldásában, a lehetséges feladatok újragondolásában.
Az érintett maga is aktívan felléphet a panaszok megszüntetése érdekében.
Fontos:
· a személyes szféra erősítése, a munkahelytől történő elválasztása.
· az örömforrások és a privát segítő kapacitások megtalálása, újraélesztése.
· a relaxációs módszerek alkalmazása, szükség esetén újak elsajátítása.
· a hosszú távú szakmai tervek újra fogalmazása, mely akár pályakorrekciót is eredményezhet.
· egészséges életmód, étkezés, sportolás megvalósítása.
· ha az egyéni erőfeszítések nem vezetnek eredményre, pszichoterápiás szakember segítségét lehet igénybe venni.
