A kényszerbetegség is olyan kórkép, amit sok titkolózás, szégyenérzet övez. Ha nem látványosak a tünetek, az érintettek évekig is próbálják elrejteni őket. Sokkal gyakoribb betegség, mint amennyire a köztudatban ismert, elterjedt.
A betegség két fő csoportját a kényszergondolatok és a kényszercselekedetek alkotják. Ezek többnyire kombinálódva jelentkeznek, rendszerint az egyik uralja a képet.
A betegség egy-egy tünetét szinte mindenki tapasztalta már. A feltámadó kételyre, hogy vajon bezárta-e az ajtót, kikapcsolta-e a vasalót, egy agresszív, vagy szexuális tartalmú gondolatbetörésre, – mely előtt maga is idegenül áll, – szinte mindenki emlékszik. Betegségként akkor tekintünk ezekre a tünetekre, ha intenzitásukban, gyakoriságukban, a hozzájuk kapcsolódó szorongás mértékében egy határt meghaladnak.
A kényszergondolatok / obszessziók/fő jellemzői a következők:
- az akarattól függetlenül jelentkeznek
- a gondolatot sajátjuknak érzik az érintettek, mégis énidegennek, irracionálisnak értékelik
- ismétlődő jelleggel lépnek fel
- felbukkanásuk – sokszor igen kifejezett – szorongást kelt
Tartalmilag a leggyakrabban fellépő gondolatok:
- a piszoktól, fertőződéstől való félelem
- agresszív gondolatok – mások megtámadásra, elpusztítására, vagy öngyilkosságra irányul
- szexuális – néha homoszexuális, – máskor tárgyválasztásában bizarrériát mutató gondolatok
- vallásos tematikájú kényszergondolatok
- számolással, szimmetriával kapcsolatos kényszergondolatok, mentális rituálék / melyek a környezet számára észrevétlenek maradhatnak/
Az énidegen gondolatok sokszor folyamatosan jelen vannak, a beteg állandó törekvésétől kísérve, hogy elnyomja ezeket. Máskor gondolatbetörések, impulzusok jellemzőek – ismétlődő jelleggel. A kifejezett szorongás mellett, – ami jellemzően a gondolatok esetleges megvalósulásához kötődik, – a szégyenérzet és a megőrüléstől való félelem jellemzőek.
A kényszercselekedetek / kompulziók/ jelentkezhetnek a kényszergondolatok elhárítására irányuló törekvésként, vagy ezektől függetlenül. A gondolatok hátterében gyakran kirajzolódik egy titkos záradék. Ebben valamely félelem fogalmazódik meg, hogy a betegnek, vagy valamely szerettének súlyos baja történik, vagy esetleg meghal, ha a beteg elmulasztja megtenni a kényszercselekedetet. Ez lehet az okozója, az órákon, napokon keresztül, végeláthatatlanul gyakorolt cselekvéseknek.
A kényszercselekedetek fő jellemzői:
- ismétlődő jelleggel, hosszan elhúzódva lépnek fel, akár megbénítva ezzel a beteg mindennapjait
- gyakran a kényszergondolatra válaszul lép fel, a szorongás csökkentésére irányul / pl. tisztálkodási rituálé a fertőzéstől való félelem elhárítására/
- mértéke túlzó, irracionális
A leggyakoribb kényszercselekedetek:
- Tisztálkodás, kézmosás, fertőtlenítés
- Ismétlési, megszámolási kényszerek
- Ellenőrzési kényszercselekedetek / ajtó bezárása, vasaló kihúzása a konnektorból../
- Vallásos rituálék
Mindezeket a tüneteket akkor tekintjük betegségnek, ha rendszeresen, erős szorongás kíséretében lépnek fel, és legalább 1 órát elvesznek naponta a beteg életéből.
Kiknél jelentkezik a kényszerbetegség?
A kényszerbetegség a lakosság 2.5-3 %-át érinti az élete egy időszakában, visszatérően, vagy tartósan.
A férfiak és a nők kb. egyenlő arányban érintettek, de a férfiak esetében már korábban felléphetnek a tünetek. A nők jellemzően a 20-as éveik elején, gyakran szülés után betegszenek meg, a szorongással teli gondolat pedig arra irányulhat, hogy kárt tesznek a gyermekükben. Gyermekkorban is felléphet, kb. 0.5 %-os gyakorisággal. A tünetek jelentkezhetnek lassú fokozódást mutatva, de betörhetnek ijesztő váratlansággal is.
A társadalmi helyzet, iskolázottság, intellektus nem befolyásolja a tünetek jelentkezését.
Mi okozza a kényszerbetegséget?
A különböző iskolák, elméletek eltérő magyarázattal szolgálnak:
- A betegség családon belüli halmozódást mutat. Az ikerkutatások is megerősítik a betegség genetikai hajlamosítottságát.
- Az agyállomány műszeres vizsgálatával egy meghatározott terület működészavarát találták.
- A tünetek hátterében– az agyban folyó ingerület átviteléért felelős – szerotonin rendszer alulműdödése is igazolást nyert.
- A hormonális változás kóroki szerepét szintén valószínűsítik / pl. szülést követően, pubertáskor/.
- A különböző pszichológiai iskolák eltérő pszichés kóroki tényezőket feltételeznek:
A pszichoanalitikus elmélet a betegség eredetét a tisztaságra szoktatás idejére teszi. A pszichoszexuális fejlődés elakadást, fixációját feltételezik a későbbi tünetek mögött. A pszichoszexuális fejlődés genitális szakaszában fellépő trauma, – amely lehet az erőszakos szobatisztaságra szoktatás, – a fejlődés elakadását, anális szintre történő regresszióját okozza. A későbbiekben hormonális változás, aktuális pszichés trauma hozhatja felszínre a tüneteket.
A viselkedésterápiás elméletek azt vallják, hogy a kényszeres viselkedés egy hibás tanulási folyamat eredménye. A kényszergondolat elhárítására fellépő viselkedés a szorongás csökkentésén keresztül megerősítő jelleggel bír. A kedvező tapasztalat miatt a reflexes kapcsolat megerősödik, a kényszeres viselkedést akár extrém mértékűvé fokozva.
Összefoglalva megállapítható tehát, hogy a kényszerbetegség eredetéről még nincs pontos tudásunk. Vélhetően genetikai, neurobiológiai, hormonális hajlamosító tényezők mellett kisgyermekkori traumák, hibás tanulási folyamat, és aktuális pszichés stresszorok járulhatnak hozzá a tünetek fellépéséhez.
Együttes előfordulás más pszichés betegségekkel
Tapasztaljuk, hogy a kényszerbetegség mellett egyidejűleg egyéb mentális betegségek is gyakran megjelennek. Leggyakrabban a depresszióval, pánikbetegséggel, fóbiákkal, generalizált szorongással társul a kényszerbetegség. Emellett tic és Tourette szindróma – akaratlan gyors mozgások, hangadások, káromkodások jellemzik – is gyakrabban szövődik kényszerekkel, mint az statisztikailag indokolt volna.
Kényszeres személyiségzavar tünetei hasonlóak a kényszerbetegség tüneteihez. Jellemzően a pedantéria, takarékosság és makacsság / rigiditás/ uralják a kényszeres személyiséget. Ebben az esetben azonban hiányzik a betegségtudat, a beteg a kényszeres gondolatait énazonosként éli meg, helyesnek tartja, nem akar tőlük szabadulni. Így a konfliktus inkább a paciens és a környezete között feszül.
Az evési zavarok / bulimia, anorexia nervosa/ és az impulzuskontroll zavarok közé sorolt kórképek / ilyenek a kóros játékszenvedély, internetfüggőség, pirománia, kleptománia, kényszeres vásárlás, trichotillománia – a haj és a szőrzet kényszeres tépegetése -, a testedzéshez és az egészséges étkezéshez való szélsőséges, kényszeres ragaszkodás szintén mutatnak olyan jellegzetességeket, mely a kényszerbetegség tüneteire emlékeztet.
A betegség lefolyása
Különböző lefolyást mutathat a kezeletlen kényszerbetegség. Előfordul, hogy egyszeri fellángolás után nem ismétlődik többet. Máskor hullámzó lefolyást mutat, akár az aktuális életeseményektől függetlenül is. A krónikussá válás mégis komoly kockázatot jelent ennek a betegségnek az esetében. Kezeletlenül jelentős megterhelést ró a paciensre, és sokszor annak környezetére is. Az elhúzódó, – sokszor eltitkolt – szorongások korlátozzák a mindennapi életvitelt, az előrelépést magánéleti, szakmai és egzisztenciális téren egyaránt. Másodlagos betegségként pedig megjelenhet a depresszió, az elkerülő viselkedés, akár az alkoholfüggőség.
Terápiás lehetőségek
A kényszerbetegség kezelésére ma már célzott és hatékony technikákat alkalmazunk. Az esetek túlnyomó többségében a pszichoterápia és a gyógyszeres terápia, illetve ezek kombinációja bizonyul eredményesnek.
A pszichoterápiás módszerek közül a dinamikus, feltáró terápia és viselkedésterápia hatékonysága kiemelhető.
A dinamikus, feltáró terápia során a paciens és pszichoterapeutája közösen igyekszik feltárni a kora gyermekkori traumákat, sérüléseket. A terápia nyújtotta biztonságos közegben lehetségessé válik tudatosítani a kapcsolatot a régmúlt eseményei és az aktuális tünetképzés, személyiségbeli jellemzők, stresszorok között. A tünetek lelki funkciója értelmezhetővé válik.
A viselkedésterápia hatékonyságát már több vizsgálatban igazolták. Különböző technikákat alkalmaznak a terápia során, együttesen, vagy egymást követően. a leggyakoribbak ezek közül:
- ingerexpozíció, majd ezt követő válaszmegelőzés – a pacienst kiteszik egy szorongató, kényszergondolatokat és cselekedeteket provokáló helyzetnek / pl. szennyezett tárgy érintése/, majd megakadályozzák a válaszreakciót / a tisztálkodást/
- túlceremónizálás – a szokásos rituálékat még intenzívebben, hosszasabban végeztetik
- paradox intenció– a paciens szokásos kényszereit a megszokottnál nagyobb számban írják elő
- habituációs tréning – a kényszergondolatok leírása annyiszor, mikorra már nem vált ki szorongást
- gondolat stop – a felidézett kényszergondolat megállítása stop utasítással
A pszichoterápiás módszerek és technikák mellett fontos a pszichoedukáció, a paciens és hozzátartozóinak tájékoztatása, felvilágosítása a betegség jellegéről, a várható lefolyásról, terápiás lehetőségekről.
A gyógyszeres terápia során a szerotonin visszavételt gátló antidepresszánsok közül érdemes elsőkét választani. Emellett kiegészítő kezelést jelenthetnek a szorongás- és feszültségoldók. Az alkalmazott antidepresszánsok hatástalansága esetén kettős támadáspontú / szerotonin- és noradrenalin visszavételt gátló/ antidepresszánsokat, vagy antipszichotikumokat adhatunk.
A gyógyszeres és/vagy pszichoterápia sikertelensége esetén végzett műtétek sikeréről számolnak be a szakirodalomban. A túlaktivált idegpályák egyes pontjait lézeres technikával roncsolják, ezzel elősegítve a biokémiai egyensúly megteremtését.
A betegség lefolyása szempontjából fontos és meghatározó a mielőbbi terápiás beavatkozás, hiszen a krónikussá váló tünetek kezelése már nehezebb, és a személyiség alakulására is károsan hat az elhúzódó szorongás, titkolózás, izoláció.
